Megérkezett a nyár, közeledik a sok-sok színes program, talán több is, mint amit az eddigi években összesen terveztem. Lesz például nemsokára könyvfesztivál, aztán néhány esküvő, Balaton, grillpartik, kirándulások, koncertek, szülinapok, évforduló. Mindez most kevésbé érdekes, inkább az az izgalmas, hogy mi lesz negyven nap múlva?!

Naná, hogy Bon Jovi koncert! (Igazából már csak 39 nap, de a másik olyan szép, kerek szám.)

Ennek örömére, úgy gondoltam, itt az ideje egy kis visszatekintésnek, már csak azért is, mert a "közös történetünk" immár 15. évében vagyunk, másrészt ugyanez a történet is egy koncerttel kezdődött. Az érdekesség ennek kapcsán, hogy régebben sokkal többet hallgattam zenét, mert a dalszövegek tömkelege olyan volt számomra, mint egy-egy vers, ki tudta fejezni az aktuális hangulatomat, az életérzéseimet, sok közülük máig tökéletesen összefoglalja az életfilozófiámat. 

Nos, ami még a Bon Jovit illeti, a rajongásom mára nyilván megkopott kissé - nem mintha valaha is annyira fanatikus lettem volna -, már csak azért is, mert tinédzser koromban más foglalkoztatott, másképp láttam a világot is, az időmet is jobban be tudtam osztani, de mindezek ellenére mai napig a legkedvesebb együttesem, és a zenéje sok-sok érzést szabadít fel bennem. Néha válaszokat kaptam tőle, máskor számomra értékes tudást a zenéről, az angol kifejezésekből, és még sorolhatnám. 

Aztán ott volt az a csodálatos élmény, amit kaptam tőlük 2011-ben, Zágrábban. Egy kirándulást egy gyönyörű városban, ahová talán másképp azóta se jutottam volna el, egy fantasztikus estét, egy valóra vált álmot. Most pedig, ahogy a második felvonásra készülődök, ezúttal majd Bukarestbe, megint teljesül egy régesrégi vágyam azzal, hogy eljutok oda is.

Az egyetlen bánatom, hogy ezúttal már Richie Sambora nem lesz velük, de sebaj, addig is hallgatom a szólóalbumait, meg a régi közös felvételeiket. 

- Látod? - vetem fel gyorsan, hogy elbizonytalanítsalak. - Még ez az apróság sem tökéletes. Hiszen nem Richie volt a kedvenced?

- Mit számít mindez?

- Másoknak bezzeg összejött, emlékszel? - folytatom, figyelmen kívül hagyva a kérdését. - Első sor, több koncert, több ország. Relikviák, Bon Jovis barátok hozzá, neked meg szinte semmi.

- Ez a kulcsszó, nemde? - szólsz határozottan közbe. - Szinte semmi, de a szinte mégiscsak több a semminél. - Nem érdekel sem az, ami másnak van, vagy ami lehetett volna, inkább igyekszem örülni annak, ami most az enyém lehet. A zene, az élmény a fontos. 

- Ó, ugyan már! - kezdek feldühödni, a végén még tényleg megváltozol. - Ugyanaz vagy, hiába áltatod magad. Lehet, más elhiszi, hogy nem érdekel mások véleménye, de én biztos nem. Már hogyne érdekelne?! Irigykedsz, mert más soványabb, másnak többje van, más egyszerűen más. Jobb, szebb, okosabb, tehetségesebb, emlékszel?

- Talán igazad van - sóhajtasz. - De ez még nem ok arra, hogy ne folytassam, amit elkezdtem. Igen, most még kicsit ugyanaz vagyok, kicsit megtört, kicsit irigy, kicsit békétlen. Mégis döntöttem, elindultam egy másik irányba, és ahová tartok, az jó. Jobb, ha ezt elfogadod végre.

When I lost is what I learned,

When the road took a crooked turn.

Wore the face of I just don't care,

That piece of me just disappeared.

Help me now, help me now,

Find some hope inside myself.

Reaching down,

Finding out who's hiding in this shell.

Van értelme most tovább vitázni? Talán tényleg most jött el az ideje, hogy megtaláld megad? Akkor jól leszel? Akkor végre boldog leszel?

Trust me now, trust me now,

Who I am is good.

Who I used to be ain't what I am,

If you walked inside my shoes, then you would understand.

Who I am - You wonder, who I am - I wonder,

Who I am, just who I am.

(A dalszöveg részletek Richie Sambora: Who I am c. dalából származnak, csak, hogy stílusos legyek, a változásról szól.)

És egy kis emlék a végére, még 2011-ből. ♥