Némi kihagyás után jelentkezem az útinaplóm folytatásával, közben ugyanis sikerült beiktatnom még két szabadnapot, illetve jött a hosszúhétvége is, amit megint tevékenyen töltöttem, hogy aztán fáradtabb legyek, mint voltam. :) Persze nem panaszkodom, szeretem az aktív napokat. No, de valahol ott tartottunk, hogy jöhet a negyedik nap.

4. nap {kedd}

Eredetileg úgy terveztük, hogy ezt a reggelt is napfelkeltével kezdjük, be is állítottam az órát, fel is ébredtünk időben, csak szeles, felhős volt az idő, nem láttunk volna semmit, így inkább visszatértünk aludni még.

Mikor végül felkeltünk, ismét elugrottunk bevásárolni, sajnos közbejött egy kis derékfájás, ami miatt gyógyszertárba is kellett látogatni, de nem lehet minden tökéletes. Az apartmanba visszatérve kényelmesen megreggeliztünk, kávéztunk, majd kocsikázni indultunk. Szüleim gyerekkori, tengerparti nyaraláshelyszíne gyakran volt Észak-Eforie (Eforie Nord), ami egy kellemes kis üdülővároska, Konstancától alig 15 km-re, így ezt választottuk aznapi úticélnak. Kicsit szemerkélt az eső, de mire megérkeztünk, már kisütött a nap, így nyugodtan tudtunk sétálni, élvezni az ottani partot, ami kicsit más jellegű, mint Konstancán. Itt már finomabb volt a homok, voltak nagyobbacska kagylók és csigák is, egy ideig ezeket gyűjtögettük, később kisétáltunk a mólóra, néztük a kisebb-nagyobb hajókat, fotóztunk, megéltük a pillanatot. Hogy sítlusosak legyünk, halat ebédeltünk egy igazi retró kantinban, ami anyukám emlékei szerint már akkor megvolt, amikor gyerekként a közelben nyaraltak. Egyébként nagyon jóízű volt minden, pedig én nem vagyok oda túlságosan a halért.

Mivel igazi üdülőparadicsom Eforie, sétára indultunk a bazársorra is, fagyiztunk, szuvenírt vettünk, itteni beszerzésem egy hajókormány medálos karkötő, és a legújabb kedvencem, egy hatalmas, dinnye mintájú úszógumi. B. szerzeménye egy VW logós baseball sapka, és szintén ugyanilyen kulcstartó, aztán máshol vett magának egy nyári trikót, mert mindenáron akart egyet, amiben az a vicces, hogy az ugyan rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel a felirattal, de csak később jöttünk rá, hogy a Chicago feliratban van egy plusz h betű, így lett Chichago. (Azóta is nevetünk a Csicságós trikón. Legalább egyedi, senki másnak nincs ilyen. :D)

A shopping-idő után elköszöntünk Eforiétól, visszatértünk a szállásra átöltözni, és készültünk a délutáni túrára, ezúttal Mamaia Satra, történetesen ugyanis éppen ugyanazon a héten nyaraltak B. rokonai is, és ők ott szálltak meg. Ekkor jött egy zivatarocska, mint közjáték, de ez nem akadályozott bennünket a kirándulásban. Mamaia felé az út igazán érdekes, van egy telekabin, ami hosszasan megy a tenger fölött, egy ideig azt néztük, és terveztük, hogy kipróbáljuk, de végül sajnos nem volt időnk. Sebaj, majd legközelebb. A másik érdekesség, hogy az út egyik oldalán egy hatalmas tó van, a másikon pedig a tenger. Ez is üdülőváros, tele vadonatúj szállodákkal, némelyik még csak félkész állapotban. Mire megtaláltuk a keresett apartmant, ahol megszálltak, szerencsére elállt az eső is. Ők egy elbűvölő család egyébként az apa B. nagybácsija, a felesége és két tüneményes kislányuk van, 10 és 5 évesek.

Az apartmanjuk kerthelyiségében előbb leültünk, ittunk egy üdítőt, később a házaspár és a kisebbik gyerkőc társaságában lementünk a partra. Ismét gyönyörű látvány fogadott, a víz, ha lehet, eső után még melegebbnek tetszett. A kicsi lány különben elég mozgásigényes, de anyukám kitalálta, hogy le lehet kötni egy kis csigakereséssel a figyelmét. Sikerült is, a gyerek nagyon élvezte, hamarosan történetet is kreált hozzá, és kincskeresésnek nevezte el a mókát, amibe lassan az egész banda bekapcsolódott. Alig tudtuk abbahagyni, és a végére egy halom szép nagy csiga és kagylógyűjteményünk lett. Visszatérve a kocsihoz megbeszéltük, hogy másnap ők jönnek a mi partunkra át, majd kölcsönösen szép estét, jó éjszakát kívánva ki-ki elvonult a saját szállására.

Konstancára visszaérve ismét elég nagy szél kerekedett, így kissé csalódottan konstatáltuk, hogy kedvenc Rainbow bárunk bezárt, így kénytelenek voltunk más helyet keresni egy koktél elfogyasztásához. A szomszédos Waves Beach bárra esett a választásunk, ami szintén jónak bizonyult, és nagyon jól éreztük magunkat.

5. nap {szerda}

A napot ezúttal megint egy csodaszép napfelkeltével kezdtük, aztán reggeli után eldöntöttük, hogy aznap nem kocsikázunk, csak pihenünk egész nap. Ehhez hűen egész délelőtt a vízben pancsoltunk, felavatva a szuper dinnyés úszógumimat, játszottunk, napoztunk, a Rainbow Bárban mulattuk az időt, a barátnőnk újabb és újabb koktélötleteket valósított meg nekünk, és gyakran odaült mellénk, és sokat beszélgettünk.

Később a fiúkat a napozóágynál hagyva több kilóméteres sétára indultunk, átgyalogoltunk a szomszédos Mamaiáig, közben beszélgettünk, csigákat gyűjtöttünk, fényképeztünk, betévedtünk egy vadiúj üdülőnegyedbe, tele még át sem adott, de gyönyörű, mediterrán stílusban épült villákkal. Ez azért érdekes, mert közben áthaladtunk egy olyan részen is, ahol a társadalmon kívüliek tanyája volt, nekem picit félelmetes volt, de talán nekik van igazuk... az az igazi szabadság.

Mire visszaértünk, az előző nap megbeszélteknek megfelelően megérkezett a rokon család, egy darabig a bárban mulattuk az időt, iszogattunk, beszélgettünk, a gyerekekkel mókáztunk, később közösen kisétáltunk a mólóra, hallgattuk a tenger morajlását, és egy kicsit talán szomorúak is voltunk, amiért ez volt ott az utolsó esténk. A gyerekek akkorra már eléggé elfáradtak, így elköszöntünk tőlük, mi pedig még visszamentünk egy búcsúkoktélra. Elérhetőség csere után azzal az ígérettel távoztunk, hogy mihamarabb visszatérünk. Fájt a szívem, hogy másnap el kell utazni, és alighanem a többiek is így éreztek, mert csendben, a gondolatainkba merülve tértünk vissza a lakásba, és tértünk nyugovóra.

Itt ér véget most a beszámolóm a beach-napokról, a folytatásban még egy kicsit maradunk majd Konstancán, később visszautazunk Sepsiszentgyörgyre a rokonaimhoz, de egy másik útvonalon, ahol ismét rendkívüli helyekre jutunk el.