#írás #könyvek #utazás #fényképezés #bor #zene #karácsony #szerelem

KockásPapír

KockásPapír

Vagyok, aki vagyok...

2020. április 17. - moonchristal

A helyzet az, hogy a legeslegelső blogomat már nem emlékszem pontosan, mikor indítottam, de legalább 14-15 éve. Kipróbáltam mindenféle platformot hozzá; volt Msn space(?), aztán LiveJournal, egy ideig saját freewebes oldalon WP motorral, aztán évekig kitartottam a Blogger mellett, míg végül tavaly átköltöztem ide. A kedvencem egyébként - és most a tartalmat tekintve kedvenc, nem blogmotort - egy (szó szerint) napló, ami igazából titkosított, csak meghívott felhasználók olvashatják/olvashatták. A legutóbbi bejegyzés talán 2013-as, cserébe tele van a legmélyebb önmagammal, legalábbis azzal az énemmel, aki akkor voltam.

A napló egy nagyjából 7-8 éves időszakot fed le az életemből, és kisebb-nagyobb gyakorisággal írtam oda is, mert bár az írás mindig központi szerepet játszott az életemben, ritkán tudtam kitartó lenni benne.

Cserébe igazán érdekes visszaolvasni, és kicsit visszabújni a sokkal fiatalabb énem bőrébe. Tulajdonképpen megdöbbentő, mennyire nem tudom megérteni azt a lányt, aki akkoriban voltam. Te jó Ég! Szinte el sem hiszem... ha most fel kéne idéznem, akkor miért döntöttem úgy vagy miért írtam le azt, amit, biztos csak nevetnék magamon. Kevés dolog maradt meg, ami még most is ugyanolyan fontos, mint akkor. 

Furcsa, hogy a szüleink próbálják megmutatni nekünk a helyes utat, figyelmeztetnek a saját éretlenségünkre, de persze nem hiszünk nekik, ugye? De egyszer csak rájövünk, hogy tényleg mennyire éretlenek voltunk! Zenekarokért rajongtunk, színészekért és sztárokért, meg elhittük, hogy az első szerelem örökké tart, aztán hogy bele fogunk halni, mikor először törik össze a szívünk... legalábbis én biztosan ezt hittem.

Talán most ellentmondok magamnak, mert egy zenekarért máig rajongok, igen, a Bon Joviért, de persze nem úgy, mint tinédzserként. Sokkal inkább olyan ez az ő zenéjükkel, mint egy hosszú baráti kapcsolat, tele érzésekkel, emlékekkel, néha hullámvölgyekkel. Most, a karantén idején, éppen a KTF albumot hallgatva a nyitott ablakon beáramló tavaszi levegő hirtelen visszarepít egy régesrégi pillanatba, mikor ugyanígy ültem a szobám magányában, és ugyanezt a zenét hallgattam. 

Vannak dolgok, amik nem változnak, vagy talán igen, csak megmarad a lenyomatuk a jelenben... igen, most is szeretem a Bon Jovit, és most is nagyon szeretek írni. Csak közben már megtanultam elengedni. Az igazságérzetemet, a kapcsolatokat, amelyeknek véget kellett érni, a múltamat, a hibáimmal együtt, amiket nem tudok meg nem történtté tenni. 

És végre ott tartok, hogy ha megkérdezné valaki, megváltoztatnék-e bármit, őszintén és szívből mondom, hogy nem. Csak ez az idézet jut eszembe erről: "Vagyok, aki vagyok, mert kell egy ilyen is."

Legyen szép hétvégétek!

Legyen stílusos a mai végszó:

If you were born again tomorrow
Would you live your life like yesterday?
If you were born again tomorrow
I wouldn't live my life any other way
Would you relive every moment?
Would you tear out any page?
If you were born again tomorrow
I wouldn't live my life any other way...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kockaspapir.blog.hu/api/trackback/id/tr4515619230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása